HiraBu dojo

Hirabu Budapest

Iaido, Jodo

A dojoban Iaido és Jodo oktatás során ismerkedhet minden kedves érdeklődő a japán kultúra egy szeletével.

Iaido 

Jelentése:

Iai különféle váratlan helyzetekben való találkozás az ellenféllel, a
Do Szellemi út a japán filozófiában. Test és a szellem együttes fejlesztése kata (formagyakorlatok) útján.
Az Iaido ezáltal az – az életút, ami megtanít alkalmazkodni az élet hullámaihoz úgy, hogy közben segít önmagunk lelki, fizikai fejlesztésében. Régen “saya no uchi”-nak hívták, ami átvitt értelemben legyőzhetetlent jelent.

Története:

A kard a japán kultúra meghatározó része. Sokszor olvashatjuk, hogy a kard a Bushi lelke. A Munenori-féle zen-vívás filozófiája, „Az életet adó kard” című művében foglalta össze tapasztalatait az életről és az Útról, ami mindannyiunk számára járható, függetlenül attól, hogy van e kard a kezünkben.

 A XVI. Századtól kezdődően már nem csak a csatákban való életben maradásról, hanem a személyiség fejlesztéséről és a hagyományok őrzéséről is szólt a kard útjának gyakorlása. Többféle ágat ismerhetünk meg:

       a batto, azaz a vágás művészete, ahol éles karddal bambuszt, vizes gyékényt és egyéb anyagokat vágnak el,

       az iai jutsu, ahol a harci technikák formagyakorlatokon keresztüli gyakorlására van lehetőség,

       a kendo, ahol az acél kardot bambusz szálakból fűzött kard helyettesíti, de megmaradt a valós ellenfél elleni harc,

       illetve, az iaido, ahol a kard használatának elsajátításán kívül, a személyiség fejlesztése, a DO kap nagy hangsúlyt.


Nakayama Hakudo (1869 – 1958) tanítása által jött létre a Muso Shinden Ryu, melyet a Hirabu dojo koryu-ja (hagyományos iskolája).


1967-ben a Nemzetközi Kendo Szövetség égisze alatt válogatták össze a különböző iskolákból (ryu ha) a Seitei Iai Gata első hét formagyakorlatát. Ezzel megteremtették a különböző iskolák közötti összhangot, és az egységes vizsgarendszert.
1980-ban három új formagyakorlattal bővült a Seitei Iai Gata.
1996-ban, új nevet kap a Seitei Iai; Zen Nihon Kendo Renmei Iaidora változik (Zen Ken Iai).
2000-ben, két új katával bővült a Zen Ken Seitei Iai Gata

 

A modern vizsgarendszer a mai napig a Zen Nihon Kendo Renmei Iaido 12 katából álló egységes formagyakorlatai szerint zajlik. A Hirabu dojoban is e szerint kezdődik meg a tanulása a kard útjának, koryu tanulásra az 1. dan megszerzése után nyílik lehetőség.

Jodo

A jō technikáját Muso Gonnosuke Katsuyoshi-nak (1605 – N.A) tulajdonítják. Az általa megalapított iskola a Shintō Musō-ryu.

Gonnosuke a legenda szerint Miyamoto Musashi-val (1584-1645) kűzdött meg, elsőre vereséget szenvedve. Ekkor elvonult és megvilágosodásában „A Jo suigetsu-ra (gyomorszáj) tart” alapelvet találta meg. Másodszorra az alapelvet felhasználva győzelmet aratott Musashi felett.

 A Jo ideális fegyver kard ellen. Alkalmas az ellenfelet ártalmatlanná tenni anélkül, hogy feltétlenül maradandó károsodást okoznánk neki. Japán nyitásakor a nyugat felé, amikor a Samurai rendet megszüntették, szinte egyik napról a másikra, sok Samurai nem volt hajlandó elfogadni a változást és elveszteni sokszáz éves előjogait, ezek között a kard viselését. A rendőrségnek szüksége volt egy olyan eszközre, mely alkalmas volt anélkül ártalmatlanná tenni ezeket az embereket, hogy halálukat okozná, hiszen a Samurai-ok nem csak harcosok, hanem a kultúra őrzői is voltak egyben.

Ettől az időtől kezdve napjainkig a rendőrség keretén belül zajlok Jo oktatás.

A jelenleg általunk gyakorolt Jodo is ennek köszönheti fennmaradását.

#Iaido #Jodo #IaidoBudapest #JodoBudapest