Amikor a legjobbat szeretnéd nyújtani – Élménybeszámoló a 2022 évi Iaido Európa Bajnokságról
2022.08.31-én indultunk útnak Olaszországba, Modenába az Iaido Európa bajnokságra. Már maga az utazás is izgalmakkal indult számomra, hiszen még soha életemben nem repültem. Rettenetesen ideges voltam, mivel tengeri beteg vagyok és azt kell mondjam, bár izgalmas élmény volt és az útitársak is nagyon igyekeztek lekötni a figyelmem, nem a repülés lesz a kedvenc utazási formám. Viszont tihanyi lányként elmondhatatlanul szívmelengető volt látni a Balatont felülről. Mivel két nappal a bajnokság előtt utaztunk volt időnk pihenni egy kicsit, akklimatizálódni és megnézni Modena belvárosát is, többek között a Modena-i katedrálist, melynek rózsaablaka a rendezvény szimbólumát ihlette.
2022.09.02, pénteki napon szemináriumra érkeztünk a PalaPanini sportcsarnokba, ahol a régebbi motorosok szinte két lépésenként egy újabb ismerősnek örülhettek. Miután láthatóan mindenki megérkezett kicsit furcsállni kezdtem a létszámot. 27 nemzet és 253 sportoló – a hivatalos adatok szerint – és bár a sportcsarnokot megtöltöttük és csoportokra kellett bomlanunk, hogy edzeni tudjunk, mégis nagyon családiasnak éreztem a jelenlévők létszámát. A televízióban az EB-ket mindig nagyon grandiózusnak láttam, itt azonban olyan volt, mintha csak egy nemzetközi szemináriumra gyűltünk volna össze, mint amilyet június 11-12-én Budapesten rendezett az MKSZ.
A közös gyakorlás során a hangulatomra hamar sötét fellegek borultak. Döbbenettel néztem a Mudan és Shodan fokozat hihetetlenül tehetséges résztvevőit és egyre jobban elfogott a “mit keresek itt” érzés. Persze az ember belülről sokkal jelentősebbnek érzékeli a hibáit, mégis úgy éreztem, hogy nagyon le vagyok maradva a kategóriámban lévő iaidokáktól. Mikor épp nem az én csoportom gyakorolt csak figyeltem a többieket és próbáltam megválaszolni az önmagamnak feltett kérdéseket. Senki sem szeret veszíteni vagy rossznak érezni magát, abban, amit szeretettel csinál. Azonban a győzelemhez vezető útnak ez velejárója. Verseny nélkül nem lehet nyerni és ha valaki arra vágyik, hogy eredményt érjen el, akkor bizony meg kell mérkőznie másokkal, akiknek ugyan ez a célja. Ez a kellemetlen, feszültséget generáló érzés, hogy mások jobbak nálam, hogy csalódhatok ugyan úgy az út természetes része, mint a sikerek, amik tovább motiválnak. Ebben is meg kell találni a motivációt.
2022.09.03 szombat, az egyéni versenyek napja. A sportcsarnokban egy talpalatnyi hely nem volt, mindenki edzeni próbált, bemelegíteni, felkészülni, illetve reggel a fokozatok katáit is megtudtuk.
Shodan, pool – 1, 3, 6
Ismerős volt a sorozat, de akkor még nem tudtam megmondani miért. Már hazaérkeztünk, mikor eszembe jutott, hogy a sho kyu, a legeslegelső vizsgám katái voltak ezek. Izgultam, de ez még teljesen kezelhető volt, inkább csak zavart, hogy a rendszer még idegen és nem tudom mikor hol kéne lennem, de Vass sensei gondosan a szárnyai alá véve hozott vitt, mindent elmagyarázott és igyekezett motiválni.
A poolban Pollero Davide (ITA) és Arai Ryo (GRE) lettek a riválisaim. Még nem volt részem abban a versenyen kívüli rituáléban, mely során az ellenfelek üdvözlik egymást. Egy kis kört formálva leültünk egymással szemben seizában, kardjainkat jobb oldalunkra a földre helyeztük és meghajoltunk egymás felé, azt mondva “Onegaishimasu”. Szó szerinti fordításban ez azt jelenti “Kérlek”, az iaidoban oly módon használjuk, hogy “Kérlek, taníts”.
Annak aki nem tudná, a shiai-jo,vagyis a küzdőtér 2 db egymástól 1m távolságban elhelyezkedő 7*3m-es téglalap alakú területből áll, az egyik fehér, a másik piros színnel jelölve. A 3 bíró egy-egy ugyan ilyen színű zászlóval rendelkezik. A poolban a két versenyzőnek egymás mellett kell 3db katát bemutatnia, nyitó és záró tiszteletadással, 4 perces időkorláttal. Miután mindkét fél végzett, a bírók vezényszóra felemelik azt a színű zászlót, amely versenyző enbuját jobbnak találták.
Sokat gyakoroltuk hogyan néz ki egy verseny, volt is már versenyünk, megannyi vizsgánk, ami igen hasonló. Nem volt bennem az a fajta izgatottság, aminek hatással kellett volna lennie a teljesítményemre és ez némiképp megnyugtatott. Éreztem, hogy készen állok, azonban ez teljesen megváltozott, amint átléptem az én shiai-jomat jelölő, piros vonalat. A szívem dübörögni kezdett a mellkasomban, a combjaim elzsibbadtak és remegni kezdett a kezem. Mindezt a pillanat tört része alatt, alig másfél méternyire attól a helytől, ahol még minden rendben volt, ahol még ura voltam a gondolataimnak és a testemnek. Igyekeztem megőrizni a koncentrációmat és nem engedni, hogy az idegességtől fújtatóvá váló légzésem elvonja a figyelmem. (Érdekes, hogy a jógában egy bizonyos hangos légzést, az ujjayi-t, pont hogy a fókusz megtartására alkalmazzák, lehet, hogy ezt megpróbálom majd a jövőben számunkra hasznos tudássá átalakítani.) Láttam minden apró hibámat, leginkább azokat, ahogy bemozdul a kard hegye több ponton is. Nem volt rossz magamhoz képest, amit csináltam még így sem, leszámítva, hogy a sageomba alig bírtam befűzni az ujjamat, annyira remegett a kezem. 3 fehér zászló lendült Pollero Davidenek, majd levonultunk a pástról. Nem volt sok idő, ezt követően rögtön vissza kellett térnem, hogy a következő meccset is megvívjam, csak pár másodpercem volt kint Vass senseiel, aki készségesen átvette a kardomat, amíg megigazítottam a ruhámat. Nem emlékszem teljesen pontosan arra, amit mondott, csak hogy biztatni próbált és nyugtatni, hogy ne legyek ideges. Mikor később visszanéztem a felvételeket nagyon jót kacagtam rajta, hogy hang nélkül is tökéletesen látni lehet, abból, ahogy visszafordulok a shiai-jo felé, hogy a válaszom egy frusztrált “Nem vagyok ideges!” volt. De az voltam. Rettenetesen ideges, aminek hatására borzasztóan gyors is lettem, kapkodós, pontatlan. Pedig vagy ezerszer átbeszéltük, hogy mennyire fontos lassúnak és pontosnak lenni. Próbáltam visszafogni magamat, hiszen láttam a szemem sarkából, hogy messze elöl járok az ellenfelemhez képest, de sajnos az iaidom meglódult, mint egy lovas szekér és már nem tudtam visszafogni. Elkapkodtam idegességemben. 3 fehér zászló Arai Ryonak. És ezzel a versenyzői EB részvételem véget is ért, alig 8 perc alatt. Hihetetlenül csalódott voltam és dühös magamra. Vass sensei az ellenpólusomként csak a jót hozta fel, amit akkor, ott nagyon nehezen tudtam értékelni. Nem voltak naiv elképzeléseim, de legalább a poolból szerettem volna továbbjutni. Ezt a körmérkőzéseket megelőző köszönés lezárása követte, amihez újra összegyűltünk versenytársaimmal, kis kört formálva leültünk egymással szemben, kardjainkat jobb oldalunkra helyezve, azt mondva “Arigatou gozaimasu”, ami szó szerint egy illedelmes “köszönöm” ,itt azonban az üdvözlésre reflektálva “Köszönöm, amit tanítottál nekem” értelmezésben használjuk. Ez a gesztus, ez a kis bensőséges rituálé nagyon tetszett nekem és csak miután hazajöttünk sikerült egy barátommal folytatott beszélgetés során rájönni, hogy miért is melengette ez úgy a szívemet. Nem csak erre vonatkozóan, de a bajnokság teljes egésze alatt éreztem azt, hogy itt az emberek tisztelik egymást. Sok helyen próbálják tanítani, belénk nevelni a tisztelet mennyire fontos, de sajnos az utcán járva vagy az életünk egyéb területein egyre ritkábban tapasztalni ezt. Jól esett azt látni, hogy itt a fegyelem, a tisztelet nem csak üres beszéd, amit el kell mondani, mert kötelező eleme az iaidonak. És egészen más, amikor a dojonkban tapasztalom megnyilvánulni, a szerény és bensőséges 6(-7) főnkkel, mint egy ilyen nagyszabású rendezvényen. Az embereket nem kellett terelni, hogy mikor hol legyenek, mindenki pontosan tudta hol kaphatja meg a számára szükséges információt és a kellő időben megjelent a megfelelő shiai-jonál. Jó érzés volt megtapasztalni azt, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között.
Az EB hátralévő részében támogatói szerepet töltöttem be, amit alapvetően nagyon szeretek és véleményem szerint jó is vagyok benne. A piros-fehér-zöld susogósban szaladgáltam a többiek után, mint egy helikopter anyuka, hogy érzelmi támogatást nyújtsak, illetve megfogjam a verseny idejére levett maszkjukat a kardjukat, ha szükség volt rá vagy épp vizet adjak nekik. Ezen túl figyeltem. Bevallom először aggódtam, hogy unatkozni fogok. Az iaido nézése az én fejemben egy borzasztó unalmas elfoglaltságként jelent meg. Iaidozni az már más. De nézni… Végül mégis teljesen ott ragadtam. Amikor sikerült túljutnom azon a maró elégedetlenségen, hogy én milyen rossz vagyok, ők milyen jók, az Európa bajnokság hátralévő részét egy új érzés határozta meg számomra. Az, hogy szeretnék én is ilyen lenni. A precizitás, a dinamika, a puszta szépség abban, ahogy mások iaidoztak. Ugyanazok a katák, ugyanazok a szabályok mindenkinek. Le van minden írva, feketén fehéren és mégis mindenkiben volt valami plusz, amitől izgalmas volt csak nézni.
A nap végére 4. dan kategóriában Farkas Bálint szerzett bronzérmet Magyarországnak.
Számomra öröm volt az ürömben, hogy a kategóriámban, az az 1. dan-ban, Pollero Davide (ITA) nyerte meg az aranyérmet és Arai Ryo (GRE) lett a bronzérmes.
2022.09.04 vasárnap, a csapatversenyek és vizsgák napja. A magyar csapat tagjai: Vass Gergely, Bodnár Tamás, Farkas Bálint és Felleg András voltak. Szívüket, lelküket és minden tudásukat beletették a mérkőzésekbe, fantasztikus teljesítményt nyújtva. Hála nekik Magyarország iaido csapatversenyben egy bronzéremmel lett gazdagabb. Szívből gratulálok nektek!
Sikeres vizsgát Galyas Gábor tett, 6. dan fokozatra. Ezúton is gratulálunk! ☺
2022.09.04 vasárnap este. A sayonara party hangulata fantasztikus volt, ugyanazt éreztem, amit a rendezvény teljes ideje alatt, hogy összetartozunk, összeköt minket az iaido szeretete. Ishido sensei 2021-es születésnapi cikkében* olvastam a “Budo-loving friends” kifejezést, ami – a cikk megkapó történetén felül – nagyon megragadott és a teljes bajnokság alatt tapasztaltakat magában foglalja számomra. Ezt éreztem, amikor a csapat együtt vacsorázott, a versenyen, a búcsúbulin és ez nagyon sokat jelentett nekem. A megannyi technikai tapasztalás mellett ez volt a legértékesebb érzés, amit magammal hoztam Modenából.
Nagyon nehéz ennyi élményt és tapasztalást leírni és összefoglalni. Hálásan köszönöm a teljes csapatnak, hogy veletek lehettem, életem egyik legnagyobb élménye volt, az együtt eltöltött idő minden percét élveztem! Köszönöm a dojonknak, hogy támogattak, Vass senseinek a szelíd szigort, amivel törekedett a legtöbb tudást a fejembe préselni és a nyugtatást a megmérettetés küszöbén. Hálás vagyok az új és régi barátságokért, a nevetésért, a táncért, a közös munkáért és hogy megmutattátok mennyire jó az iaido-közösség tagja lenni.
Élménybeszámolóm lezárásaként azzal a mondattal búcsúznék, amivel versenytársaimtól is búcsúztam: Találkozunk jövőre, 2. dan kategóriában.
*Ji-Ri-Icchi by Ishido Shizufumi (Kancho of Shinbukan Ishido Dojo)
Extract from article “Watashi no sukina kotoba” (Words I Like), Kendojidai, May 2021.
Translated by Andy Watson, © April 2021