A kihon értelmezése a mindennapi edzések folyamán. Mindenki tudja, hogy a kihon fontos, szerintem már mindenki hallotta, hogy egy átlagos edzés min 50% kihon-t kell gyakorolni, mégis sokan hanyagolják és inkább csak kata-kat gyakorolnak.
Az értelmezéshez először is egységesítsük, hogy mit értünk Kihon, Kata, Testtudat és ismétlésszámmal fejleszthető Izommemória alatt.
Kihon – (基本, きほん) is a Japanese term meaning „basics” or „fundamentals.” The term is used to refer to the basic techniques that are taught and practiced as the foundation of most Japanese martial arts.[1][2][3]
The practice and mastery of kihon is essential to all advanced training, and includes the practice of correct body form and breathing, while practicing basics such as stances, punches, kicks, blocks, and thrusts, but it also includes basic representative kata.
Kihon is not only practicing of techniques, it is also the budōka fostering the correct spirit and attitude at all times.[4]
Kihon techniques tend to be practiced often, in many cases during each practice session. They are considered fundamental to mastery and improvement of all movements of greater complexity.[5] Kihon in martial arts can be seen as analogous to basic skills in, for example, basketball. Professional NBA players continue to practice dribbling, passing, free throws, jump shots, etc. in an effort to maintain and perfect the more complex skills used during a basketball game.
From: wikipedia (https://en.wikipedia.org/wiki/Kihon)
Kata – s a Japanese word (形) meaning literally „form” referring to a detailed choreographed pattern of martial arts movements made to be practised alone, and can also be reviewed within groups and in unison when training. It is practised in Japanese martial arts as a way to memorize and perfect the movements being executed. Korean martial arts with Japanese influence (hapkido, Tang Soo Do) use the derived term hyeong (hanja: 形) and also the term pumsae (hanja: 品勢 hangeul: 품새).
Kata are also used in many traditional Japanese arts such as theatre forms like kabuki and schools of tea ceremony (chadō), but are most commonly known in the martial arts. Kata are used by most Japanese and Okinawan martial arts, such as iaido, judo, kendo, kenpo, and karate.
From: wikipedia (https://en.wikipedia.org/wiki/Kata)
Testtudat – A téri orientáció fogalma és alapja: testtudat, testséma, testkép, praxia és diszpraxia.
Tevékenységeink nagy része a térbeli világ ismeretét feltételezi. Az emberi lét alapvető feltétele, hogy a téri tapasztalatokat értelmezzük és felhasználjuk. Környezetünk tárgyainak helyzetének pontos kódolása az emberi viselkedés egyik kritikus szempontja. A téri helyzetek potenciális megismerése biológiai, pszichológiai szempontból is lényeges (Huttenhocher és Lourenco, 2007). A téri orientáció alapvető feltétele testünk és mozgásaink mechanizmusainak ismerete.
Az észlelt jelenségek téri kódolása nélkül nem tudunk alkalmazkodni a veszélyes téri helyzetekhez, nem tudjuk a mozgás újraszervezését megoldani, ezzel az akadályokat elkerülni, hatékonyan védekezni. A tanulásban akadályozott gyermekek tipikus reakciókat mutatnak ilyenkor: sokat elesnek, fogódzkodva járnak számukra veszélyes téri helyzetekben, lépcsőn egymás mellé tett lábbal közlekednek stb.
„ A tér ismerete és a benne való tájékozódás az emberi intelligencia alapvető komponense, a kognitív képességeken belül elkülönült szegmense a megismerésnek” (Györkő, Lábadi és Beke, 2012,106).
A szerzők utalnak arra is, hogy a téri tájékozódás idegrendszeri mechanizmusa jól körülírható rendszer. A legjelentősebb agyi területek: „posterior parietális kéreg, a prefrontális és parahippocampális terület, valamint a hippocampus” (Györkő, Lábadi és Beke, 2012,107).
A tájékozódás sikerességét, a térszemlélet kialakulását meghatározza az információk mennyisége és minősége.
A térszemlélet az a képesség, amivel az ember a tárgyakat térbeli viszonyuknak megfelelően észleli.
Eltérő környezet, eltérő tárgyak, eltérő téri helyzetek között kell az észlelőnek eligazodnia. Téri észlelés a függőleges a vízszintes azonosítása, valamint a mentális forgatás is. Térbeli tapasztalatainkat saját testünk és tudatunk határai szabják meg első közelítésben, de mivel gondolkodásunk és kultúránk számára nem jelent akadályt a test határain kívüli tapasztalatok megszerzése és megélése, ez a térérzékelés változó terjedelmű.
Mindenekelőtt azzal folytatódik a testen kívüli valóság felfogása, feltérképezése, hogy körbefordulunk vagy nézünk, miáltal reálisan is azt éljük meg, hogy mi vagyunk a látható világ „középpontjában”, amelynek sugarát saját térbeli mozgásunkkal tudjuk megnövelni.
A térészlelés párhuzamos észlelések folyamata: egyidejűleg két szempontot kell érvényesíteni: saját magához való viszonyítás (nézőközpontú tér), és a térbeli objektumok egymáshoz való viszonyítása (tárgyközpontú tér). Ezzel párhuzamosan egyidejűleg kell észlelnie az egész teret és ebben elrendezni a rész-információkat. Ilyen téri információk lehetnek: pozíció, távolság, egymáshoz való viszony, nagyság.
A közlés tartalma téri információkat is magába foglal. Ezért pl. ha egy szöveg téri információkat is tartalmaz, a megértéshez téri megítéléseket végzünk. Példa: „Az az iskola. amelyikbe én nagyobbacska deák koromba jártam, sok ablakszemével éppen a piacra nézett. A kapuja is oda feketéllett ki, mint valami nagy, tátott száj, amelyik mindig enni kér.” (Móra Ferenc: Furfangos Cintula)
A téri tájékozódást gyorsítják az állandó téri pozíciók tapasztalatai. A kerítés mindig a ház előtt van, a TV egy asztalon stb. Ezen előzetes elvárások alapján meggyorsul a téri helyzet felismerése, mintegy jelző ingerként speciális és állandó kapcsolat jön létre a tárgy helyzete és környezete között (Györkő, Lábadi és Beke, 2012).
Az előzetes elvárások mellett a téri kódolást segíti még a kognitív térkép (Tolman, 1948). Pszichológiai folyamatok sorozatából álló folyamat, amely megjegyzi, kódolja, raktározza, előhívja és dekódolja a mindennapi térbeli környezetre vonatkozó információkat. A térben szerzett tapasztalatokat adott helyzetben előhívjuk.
A mindennap bejárt távok rövidebbnek tűnnek, a ritkán látogatott helyeket távolinak gondoljuk. Saját környékünket barátságosnak véljük, más városrészeket idegennek, vagy egyenesen rossz környéknek. Hogy mi a távoli és mi a közeli, mi a sajátunk és mi az idegen, az természetesen mindig szubjektív, előzetes tapasztalatok, motivációk, képességek függvénye.
Az észlelés és a mozgás egymástól elválaszthatatlan. A téri tájékozódás tapasztalatait döntően mozgással szerezzük meg. Ebben a mozgás egy alkalmazkodási folyamat, állandó visszajelzéseket ad. (Huba, 1995) Valamilyen téri helyzet, vagy megközelítés útvonala során rögzített információk között ezért meghatározó a mozgásmintázat is.
Egy téri feladat megoldásához (valahonnan indulunk valahová) ismerni kell a téri információkat, pl. irány, távolság.
Izom memória – Az a képesség, hogy tudatos gondolkodás nélkül reprodukálhassunk egy adott mozdulatot, amelyet e mozgás gyakori megismétlése eredményeként nyertünk el.
From: https://www.lexico.com/definition/muscle_memory
Az iaido, jodo vagy akár a kendo gyakorlás során is nagyon fontos, hogy a technikák megfelelő minőségben, precizitással és felismerhetően legyenek végrehajtva. Ennek esszenciájaként én a kihon lassú gyakorlását, a mozgás pontos kezdésének és végének ismeretét, az összefűzést és a sorrendiség betartását emelem ki. Mit is értek ez alatt?
Kihon lassú gyakorlása – az emberi test új mozgásra történő programozása sok ismétléssel és csak lassú figyelemmel követett mozgással elsajátítható, fejleszthető. Vannak nehezítő tényezők is, mint például a már berögzített rossz szokások, mozdulatok átprogramozása, szemmel nem követhető mozdulatok és a jobb, bal oldalak, alsó és felső test mozgása közötti mozgások sebességének vagy ütemének eltérése. Ezek gyakorlása közben a figyelmünknek és a tudatos gyakorlásnak a szerepe felerősödik, melynek szerves része a mozgások kivitelezésének sebessége. A jó sebesség választás a gyakorláshoz elengedhetetlen feltétel, azt a sebességet kell megválasztani, ahol a figyelem követni tudja a motorikus mozgásokat, jó esetben pedig befolyásolni is tudja (ismerős? Egy kata végén gondolkozom el, hogy mit is csináltam vagy akkor jut eszembe mit is akartam gyakorolni? Tehát a sebesség túl gyors, a tudatom lemaradt.)
Tipp: Segítségünkre lehet a videó készítése a kihonokról, ahol azonnal ellenőrizni lehet a mozdulatok kivitelezését még edzés közben, illetve utólag értelmezhetővé válnak a miértek a hibákban.
Mozgások pontos kezdetének és végének ismerete – ha a katát tekintjük egésznek, akkor a kata mozgás szempontjából kihonból és összekötő elemekből áll (a sebesség, ritmus, sorrendiség általam nem ide sorolt dimenziói a katának.) Kihon gyakorlása közben egyszerű felismerni a kihon kezdetét és a végét, de kata közben ez már sok estben nem ennyire egyértelmű. Gondoljunk bele a Ropponme, Morotetuki kata fordulás kiri vágás és a kiroroshi vágás kihon gyakorlatokba. Hol kezdődik a kihon, mikortól kell kihonszerűen elvégeznem a vágást a katában? A gyakorlás során, ha kiindulási alapnak a kihont tekintem, akkor a testtudat lesz az iránytű, hogy a kihonok összefűzése során, hol találkozik a mozgásom az előre begyakorolt kihon kivitelezési ponttal (szemléltető buttercup videó: https://www.youtube.com/watch?v=cxyYjA2jTHY&ab_channel=JustinVillar)
Összefűzés – A kihon mozdulatok közötti „hézagagokat” a katában összekötő elemeknek neveztem el. Ezek a mozgások teljesen eltérőnek tűnhetnek a kata és kihon
között, pedig valójában nem kell eltérniük. Hogy egyszerűbb legyen elképzelni Hábermajer Gábor senseitől tanult példával szeretném szemléltetni. A ZNKR iaido kézikönyvben leírt sarokpontok felvázolják a formát, valahogy így (bagoly kép). -»
A forma elsajátításának kezdetében csak a pontokat próbáljuk követni, ezért rajzolás során egyenes vonalakat használunk a sorrendnek megfelelően. Aztán amikor már ismerjük a képet, akkor elkezdünk játszani a vonalakkal, íveket használni, vastagabb vagy vékonyabb vonalakat, színeket, így építve fel a végére a teljes képet. Ezek az én összekötő elemeim, a pontok pedig a mozgás sarokpontjait jelzik, ahogy a buttercup videóban láthattuk.
Sorrendiség – a sorrendiség elnevezés alatt azt a dimenzióját értem a mozdulatoknak, ahol a mozdulatok kivitelésének sorrendje határozza meg, hogy értelmes-e a mozdulat vagy sem. Egy egyszerű példa rá a Ju Nihon me, Nukiuchi kata eleje. A megfelelő sorrend kéz a kardra, bal láb hátralépésével kéz emelei a tsukát, majd jobb láb hátra lépésére húzzuk ki a kardot közvetlenül fej fölé, ezzel elkerülve, hogy az ellenfél vágásának útjába kerüljön a kezünk. Ugyan így sorrendiség az Ukenagashi katában a jobb és bal kéz, metsuke, csípő és lábak eltérő ritmusa. Az általam sorrendiségnek nevezett elem, amelyre a legtöbb gyakorlótól elsőre a „woww”, „könnyű mondani”, „látom, értem, de nem tudom megcsinálni” válasszal reagál. A legtöbb esetben megfoghatatlanak tűnik a hétköznapi életben használt testtudatossághoz képest ez a dimenzió, tehát ismeretlen. Ez egy akadály az elménkben létezik, amit le kell győzni és meg kell érteni, hogy ez is csak technikai elem, mely elsajátítását gyakorolni kell tudatos gyakorlással.
Konklúzió
Ha sikerült közös nevezőre jutnunk a fent részletezett terminusokkal, akkor már csak egy lépés a kihon gyakorlásának megértése.
Az összekötő pontok mozgásának kivitelezésekor, fel kell ismernem testtudattal azt a kezdeti pontot, ahol a kihon kezdődik, majd végrehajtani a kihont, a kihon tudatos gyakorlása során elsajátított tapasztalattal és megkezdeni a következő összekötő elemet.
Mi lehet segítségünkre? Mindenkinek volt már olyan érzése, hogy egy mozdulat korrigálása során nagyon furcsa vagy egyenesen kényelmetlen lett a mozdulat, fogás kivitelezése. Ez a test érzet a legjobb barátunk lehet, hiszen figyelmeztet rá, hogy a megszokottól eltérően teljesítjük-e a mozdulatot. Tehát, ha egy új mozdulat kényelmetlen, akkor azt kell figyelnem, hogy gyakorlás közben érzem-e azt a kényelmetlenséget vagy sem. Ha nem érzem akkor jó eséllyel nem a megfelelő, gyakorolni kívánt módon kiviteleztem a mozdulatot. Ez az érzet természetesen hamarabb múlik el, mint ahogy a testtudatba, tehát az izommemóriába épült volna a helyes kivitelezés, ezért teljes mértékben nem lehet erre támaszkodni, de a kezdeti gyakorláskor nagyon jó visszajelzési ponttá válhat.
Plusz gondolatok
A kifogásról. Számtalanszor tapasztaltam magamon, hogy észleltem egy-egy hibámat, de nem hagytam, hogy a tudatosságomig jusson el a hiba létezése, megbocsájtó voltam magammal és elnéztem magamnak a hibát, hiszen apró, nem lényeges… bla, bla bla, bla bla bla bla….
Sokszor hallottam gyakorlóktól, hogy ezt én nem tudom megcsinálni és logikus, jól strukturált okokat meséltek el nekem, amiből én is meríthettem saját magam számára kifogáskat, hogy miért ne csináljam.
Aztán azt vettem észre, hogy ez teljesen ellentétes a célommal, hogy minél jobban és jobban szeretném érteni és kivitelezni formákat. Ekkor másként kezdtem elosztani az erőforrásaimat. Kifogások keresése helyett például azon kezdtem gondolkozni, hogy hogyan tudnám jól csinálni. Magammal szemben elnéző magatartás helyett beosztást kezdtem készíteni: most nincs kapacitásom foglalkozni a feltárt hibával, mert más javításon dolgozom (egyszerre több dolgon javítani szinte lehetetlen számomra, még gondolkozom, hogy ez is csak egy kifogás-e :D), ezért lejegyzetelem és a javítandó oszlopba teszem, hogy tudjam ezzel még kell foglalkoznom.
A diszciplína törlésről. Mindenki a saját élet tapasztalatával érkezik és ez lesz a biztos pontja, tehát bizonytalanság esetén ide tér vissza, még akkor is, ha ezt nem veszi észre. Példa az erő használat vágáskor: kezdők általános hibája, hogy a kard hangjának varázsa a technika helyett inkább az erő felé vezeti őket. Ilyenkor látja úgy egy tapasztaltabb gyakorló, hogy bikákat csap agyon bunkóval, nem pedig vág a karddal. A HiraBu dojoban évente szoktunk tamashigiri-t tartani, aminek a fő célja a hasugi megértése és az erő diszciplína megtörése. A feladat vágás közben, hogy mi az a legkisebb erő, amivel el lehet vágni a gyékényt. Az eredményen általában mindenki meglepődik, nem kell hozzá erő. Ennek ellenére visszatérve a dojoba továbbra is komoly gond marad a bikák agyoncsapás. Tehát az erőhasználat diszciplínája mégsem lett felülírva. Jótanács, hogy a tények és sensei diszciplínai sokszor hitelesebbek, mint a saját érzéseink, hiszen egy új területen haladunk, ahol a gyakran járunk bekötött szemmel.