Az idei évben is megrendezésre került az OIT, ahol dojonk is képviseltette magát. Első napon Mihalik Hunor sensei (7 dan Kyoshi) vezetésével gyakorolhattunk, majd késő délután kezdetét vette a taikai.
Dojonkból Jékey Zsuzsa mudan kategóriában, Bodnár Tamás pedig 3.-4. dan összevont kategóriában indult. Jurász Péter pedig a lebonyolításban működött közre, ezúton is köszönjük a segítségét!
Zsu és Tamás a saját kategóriájukban fighting spirit díjat nyertek, melyhez ezúton is GARTULÁLUNK! 🙂
Vasárnap rövid szabad edzést követően vizsga következett, ahol Zsu sikeresen vizsgázott 1. dan fokozatra. Fogadjátok szeretettel élménybeszámolóját:
“Már nincs hova izgulni…”
Élménybeszámoló a 2021.10.16-17.-ei Budapest-i Iaido taikairól, versenyről és vizsgáról
Csapjunk a lovak közé, mert egy ilyen esemény élménybeszámolóját megírni ténylegesen olyan, mintha az ember fogatot hajtana, a lovak pedig a rengeteg történés, beszélgetés és érzelem, ami nem csak magáról a taikairól és a vizsgáról szól, hanem azok előkészületeiről is.
Az eredeti tervek szerint az Európa bajnokságon, Belgrádban szerettem volna letenni a shodan vizsgámat, azonban a szervezők a pandémiára felelősségteljesen reagálva lemondták az eseményt. Ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy a kényelmes egy hónap helyett kettő hétre rövidült a felkészülési időm, mivel a Budapesti iaido taikaion nem csak versenyre, de vizsgára is lesz lehetőség. Talán ekkor jutottam el a mélypontra is, amikor úgy éreztem, hogy semmi sem megy úgy, ahogy kellene és naiv elképzelés volt az Európa bajnokság, nem hogy a vizsga. Mérges voltam és csalódott és sajnos nem az a típusú ember, akit ezek az érzelmek ösztönözni tudnak. Lassan tanulok és nem tudok egyszerre sok információt a fejembe tartani, ami a vizsgára való felkészülés hajrájában bizony ömlött rám. Vízszintes alá belógó kard, hassuji, metske, lábmunka… úgy éreztem magam, mintha semmit sem tanultam volna az előző vizsga óta eltelt időben és ez nagyon frusztráló volt. Mindezek ellenére igyekeztem továbbra is uralkodni magamon, tanulni és még ha poroszkálva is, de előre haladni. Szerencsére Vass sensei éppen akkor talált meg a megfelelő szavakkal, amikor már úgy éreztem csak vonszolom magam. Ettől persze nem lett varázsütésre könnyebb, de visszanyertem a fókuszt, amire nagy szükségem volt ahhoz, hogy legalább töredékét a katáim finomításának be is tudjam építeni, és ne csak bosszantó ismételgetés legyen, foganat nélkül.
Végül a vizsga hétvégéje előtti edzésen kijelentettem, hogy “A 10-es katát nem tudom, de…” illetve, hogy “Már nincs hova izgulni”. Vass sensei meg is jegyezte, hogy ezt írjuk fel. Nagyon izgulós vagyok, stresszhelyzetben gyakran remegek is, ami egy enbu esetén elég rossz tulajdonság.
Igyekeztem a lehető legjobban felkészülni, mind fizikálisan, mind mentálisan és tudtam, hogy innentől kezdve már nem fogok tudni ennél többet hozzáadni. Ez így van most és vagy elég, vagy nem. Ezt a lelkületet igyekeztem is fenntartani, hogy a vizsgadrukkon felülkerekedjek.
2021.10.16, szombat
A vizsga előtti napon egy taikaion vehettünk részt, amin az egyetlen célnak azt jelöltem ki önmagam számára, hogy óvatos legyek, nehogy a teniszkönyököm kiújuljon, éppen a vizsga előtt. A másnap volt a fontos, ez csak gyakorlás volt, ahol talán még egy-két dolgot be tudok vésni az agyamba.
Izgalmas volt ezúttal már külföldi iaidokákkal is találkozni, egy egészen új élmény volt ilyen nagy létszámban edzeni és Hunor sensei nagyon sok hasznos gyakorlatot mutatott nekünk.
A mudanosok versenyének kezdési időpontja meglehetősen eltolódott, aggódtam, hogy mivel már nagyon éhes vagyok nem fogok tudni odafigyelni, de igyekeztem türelmes maradni. Egy türelmes éhes nő, ilyen is csak a mesében van. Végüla mi kategóriánk is sorra került, aztán hirtelen már vége is volt…
Egyik pástról a másikra siettem, épp csak annyi gondolkodási idővel, hogy tudatosítsam az adott helyszínen melyik 3 katát kell bemutatni. Vesztett meccs, vesztett meccs… Az elsőnél még úgy gondoltam, jól van, biztos túlságosan kapkodtam vagy valami, a másodiknál már kezdtem mérges lenni magamra. Első dan vizsgára készülök és meggyőződésem volt, hogy menni fog. A versenyen nem vártam magamtól semmilyen eredményt, de azt nem fogadtam el, hogy egy meccset sem tudok megnyerni. Vettem egy mély levegőt, mielőtt túlhergeltem volna magam. Folytattam a magam kis belső mantráját, pontról pontra minden jakugantet… Éreztem, hogy lassú vagyok és szörnyen szögletes, illetve, hogy még mindig túl sok az önellenőrzésem. Megfelelő helyen van-e a kard, a láb, a lakáskulcs, bérlet… Viszont azt éreztem, hogy ami korábban gondot okozott, most nem jelentkezett. Nem volt az a stresszes állapot, amiben csak és kizárólag az izom munkámra hagyatkozva végig rohanok a katákon, fókusz és tudatos jelenlét nélkül, izzadó tenyérrel és fülig felhúzott, görcsös vállakkal. Jelen tudtam maradni és még a mozdulat előtt figyelembe venni, hogy annak miként is kéne kinéznie. Ez persze nem hozza magával a tökéletességet, de legalább látszik, hogy van mögötte konkrét elképzelés, amit én sikernek könyvelek el.
Legyőztem a vizsgadrukkot.
És jött a nyert meccs,nyert meccs, aztán Felleg Andris, de ő az összes meccsén vitte mindhárom zászlót, így ez a vereség nem ért váratlanul. Aztán számomra nagyon hirtelen vége lett a versenynek. Épp eljutottam abba a fókuszált állapotba, hogy úgy éreztem igen, most tudnék még tovább menni és jó is lenne az összes kata, mikor vége lett. Emlékszem duzzogó kislány módjára közöltem Bota Norbival, hogy “Ez nem igazság!” Bennem maradt a virtus, de úgy döntöttem, jó lesz ez holnapra, elteszem magamnak. Valamint a könyököm is rendben van, szóval ez a nap tiszta haszon. Ezek kavarogtak a fejemben, mikor már az eredményhirdetésre sorakoztunk fel.
“Jékey Zsuzsanna, Mudan, Fighting spirit’
Annyira el voltam varázsolva, emlékszem ránéztem Hunor senseire, majd Vass senseire is, mintha tőle várnám, hogy megerősítse ez én vagyok. Te jó ég, ez én vagyok! Futottam, piromkodtam, szorongattam a kis oklevelemet úgy vigyorogva, mint egy kisgyerek karácsonykor. Különösen örültem, hogy Bodnár Tamás is “Fighting spirit”-et nyert 3.-4. dan kategóriában, így a Hirabu dojo mindkét indulója díjazott lett. 100% os siker! Mi kell még?
Gratulációk, öröm, pár fénykép a családnak és menjünk haza, mert már felfalnék egy egész lovat. Mondanom sem kell, nem kellett altatni…
2021.10.17, vasárnap
Izomláz… mindenhol csak izomláz. De eljött a nagy nap, menni kell, ki kell tartani. A reggel folyamán még volt lehetőségünk gyakorolni a katáinkat, amik shodanra a következők voltak: 1,3,4,6,10.
10. Felnevettem. Hát persze, hogy a 10-es kata is belekerült, az élet szeret engem ilyen próbák elé állítani. Az előző napi siker még inkább megnyugtatott, így azzal a meggyőződéssel tudtam nekikezdeni a gyakorlásnak, hogy itt a lehetőség megmutatnom a legjobb iaidomat. Nincs stressz, nincs aggodalom, csak én és a kis “új magyar narancs”-szerű iaidom, ami kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de az enyém. Még egy két jó tanács innen-onnan, kis bosszankodás, hogy a karom kő nehéz az izomláztól és a lábam is fárad. Vass sensei odajött hozzám és azt mondta “Élvezd ki, egyszer van shodan vizsgád”. Hát jobb esetben igen… Próbáltam kicsit jobban elengedni, “folyatni” a mozdulatokat, hogy kicsit felülírjam az előző napi szögletességet, de a jakuganték megmaradjanak. Természetesen, mint mindig a sageom ellenségemmé esküdött és ezúttal is igyekezett szabotálni. Miért van az, hogy amikor senki sem néz olyan szögegyenesen lóg, mintha kivasalták volna, de ilyenkor hurkokat vet magára? Ez valami varázslat lehet… A nyitó reiho után elengedtem a mantrát. Már nincs hova izgulni… A szemem sarkából láttam Felleg Andrist és örültem, hogy egy ritmusban haladtunk. Valamiért ez biztossá tett abban, hogy az idő, ami alatt teljesítjük a vizsgát is jó lesz. 5 perc, 28 másodperc lett a vége. Miután levonultunk még nem mertem örülni, de Dimitri Nachkebia megtette helyettem is. Az a derű, amivel rám mosolygott, ahogy visszasétáltunk a várakozó pontra nagyon megmelengette a szívemet. Egy biccentés Bodnár Tamástól, a terem túlfelén Jurász Péter mosolygott. Megvan.
Hamarosan a 2. és 3. dan vizsga is végetért és kikerült a sikeres vizsgázók listája. Mindenki megfelelt, mindenki gratulált mindenkinek egy kézfogás masszát képezve és örült, én is jól megölelgettem mindenkit a dojoból. Jenő bácsi sensei is odajött hozzám, hogy elmondja, a vizsgán nyújtott teljesítményem még az előző napi legjobbnál is jobb volt. Nagyon örültem, mert ez volt a célom, megmutatni a jelenlegi legjobbat, amire képes vagyok.
Mindezeket összegezve már ki merem jelenteni, hogy tudom a 10-es katát és valóban csak egyszer volt shodan vizsgám, aminek mind az 5 perc 28 másodpercét kiélveztem.
Ezúton is köszönöm Vass Gergelynek, hogy sikerült eddig elrugdosnia, a szervezők áldozatos munkáját, a senseiek segítségét a felkészülésben és Hegedűs Péternek a kölcsönadott megfelelő méretű iaitot, amivel drámai javulás mutatkozott az iaidomban. És természetesen a páromnak, hogy akkor is inkább az edzésre zavart el, amikor már jó pár hete alig láttuk egymást. Köszönöm a támogatást, hálás vagyok érte.
